Hivatalosan is megjelent a legújabb akár egy személyes egyéni vállalkozások számára is elérhető elektromos autó beszerzésére fordítható állalmi támogatási felhívás.
A támogatotti körök:
A felhívás részletekbe menően taglalja amit már sejteni lehetett, sokkal szélesebb körben nyújt támogatást a mostani rendszer mint azt a korábbiakban akár csak sejteni lehetett. A legnagyobb meglepetést a támogatottak köre nyújtotta, ugyanis lehetőség adódott akár egy személyes egyéni vállalkozásoknak is a pályázat beadására és akár a pozitív elbírálásra is.
A támogatás keretösszege?
30 000 000 000 Ft, amely az alábbi módon tevődik össze:
Fontos, hogy támogatási előleg nem igényelhető tehát mindenképpen szükséges a megfelelő mennyiségű önerő a projekt megvalósításához.
Hány járműre pályázhatnak az érintettek:
A támogatott gépjármű vásárlás mennyiségét foglalkoztatotti létszámhoz kötik a 10 főnél kisebb vállalkozások 1 db elektromos autó beszerzésére pályázhatnak még az ettől nagyobb vállalkozások akár (sávosan lebontva) 16db gépjármű beszerzését is tervezhetik.
A támogatás intenzitása:
A támogatás vissza nem térítendő, mértéke pedig a gépjármű akkumulátor kapacitástól függően(szintén sávosan lebontva):
(2,8 – 4 millió-ig)
Kik nem pályázhatnak:
A támogatottak köréből kizárásra került azonban minden olyan vállalkozás, amelynek tevékenységei között szerepel a Gépjárműkölcsönzés (TEÁOR 771) és/vagy a Gépjármű-kereskedelem (TEÁOR 451) nyújtása.
Határidők:
A beadás kezdő határideje 2024. február 05.,
a beadási határidő 2025.március 31.
A projekt fizikai befejezésének pedig legkésőbb 2026. április 30-ig meg kell történnie.
A pályázat benyújtásához mindenképpen ajánljuk egy pályázatíró felkeresését továbbá amennyiben a könyvelésének naprakészre hozásában segítségre van szüksége forduljon hozzánk bizalommal!
A felhívás elérhető és letölthető az alábbi linken: Pályázati felhívás.
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |